A mantra

Nagy szerelem az életemben a Mantra!

Jó pár évvel ezelőtt, amikor először szembesültem azzal a ténnyel, hogy csoportban jógázom és itt, ha tetszik, ha nem most mantrázás lesz, megijedtem. Mivel az énekhangom nem egy Celine Dion vagy Tina Turner, de még csak Madonna sem. Így a magam tökéletlenségében hallatni a hangom, kiengedni az éterbe, ijesztő volt. Emlékszem eleinte csak suttogtam, gondoltam a többiek hangja úgy is elnyomja. DE, hála a Belső Hangomnak, ami sokkal erősebb és meggyőzőbb volt, mint az elmém – aki teljesen berezelt a feladattól – azért finoman jelezte, hogy amiért éppen jelen vagyok a saját fejlődésem, a saját magam ásta gödörből való kikerülés, az amitől éppen megfosztom magam.

Mi baj lehet, egyszer élünk itt és most, ebben a formában, szóval felhangosítottam a saját hangerőm, persze a csukott szem helyett lázasan tekintgettem körül a teremben, hogy úristen mindjárt valaki kinyitja a szemét és rám néz kedvesen vagy kissé haragosan, hogy ugyan már kérlek, inkább suttogj. De nem történt ilyen, senkinek még csak a pillája sem rebbent, pedig voltunk jó páran. Nem számít, hogy milyen a hangod, az sem számít, hogy magasan vagy mélyen, vagy csak éppen hogy, vagy teli torokból zengeted. Mert a lényeg, hogy emeled a saját rezgésed, emeled a csoport rezgését és kaput nyitsz valami igazán magasztos felé.

Minden egyes mantra, szent hangzó emel és terel. Man – Elme Tra – Terelni!

Minden Mantrával valamilyen irányba tereljük az elménket. Minden Mantra máshova, máshogyan hat, de egy biztos, hogy emel! Akkor is, ha csak hallgatod, akkor is, ha csak magadban ismétled és persze a leghatásosabb, ha zengeted. Nálam legtöbbször Mantra szól otthon, reggel mantrával indítom a napot és szinte egész nap valamilyen formában jelen van. Mindig más, és sokszor ezer féle verzióban ugyanaz. Hol a Szanszkrit mantrák szólítanak meg, de legtöbbször a Gurmukhi mantrák (Gur – Guru/Isten Mukh – száj) vagyis Isten szájából érkező!

Az óráimon is szinte mindig szólnak mantrák, igyekszem sokszor adott témában összerakni a mantrákat, ami igazodik az aktuális gyakorláshoz, de van, hogy csak spontán jön, amire éppen szükség van.

Szeretettel ajánlok néhány Mantraénekest, a személyes kedvenceimet, bár ez is sokszor, sokféleképpen változik:

Simrit Kaur; Ajeet Kaur; Nirinjan Kaur; Siri Sadhana Kaur; Charanpal Kaur; Jai Jagdeesh; Mirabai Ceiba;Tina Malia; Kamari&Manvir; Dona De Lory; Paloma Devi; Sirgun Kaur; Gurudass Kaur; Tera Naam

és a sor végtelen, életem egyik nagy és felszabadító élménye volt megtapasztalni a Mantra erejét, a saját hangom erejét, a  saját erőmet a mantra által! Buzdítalak téged is, ha már ott motoszkál valamelyik mantra az elmédben, vagy ami még jobb a szívedben, hogy zengesd, és csak figyelj rendületlenül befelé!

Ha szeretnél közelebbről megismerkedni a mantrákkal vagy a mantrázás élményével szeretettel ajánlom a Hétfői 17:30-kor kezdődő Kundaliní Jógát vagy a szerdai 17:30-kor kezdődő Yin jógát! Kundaliní Jógán minden alkalommal lesznek mantrák, Yin jógán pedig a legtöbbször 😉

„A jelenkor tudománya, hogy meg kell tanulnunk a hangot és zengetni kell magunkat ebben a hangban. Ekkor a lélek kiemelkedik, és Isten beléd költözik.” Yogi Bhajan