A kitartásról

jan 13, 2018 | BLOG

Kitartás – nos azt hiszem ezzel a dologgal mindig is bajban voltam, már gyerekként ebbe is abba is belekezdtem, de igazán sosem tartottam ki egy hobbi egy sport egy szakkör mellett sem. Elteltek hosszú évek, valahogy elkerültek (vagy én kerültem őket) azok a tevékenységek amit igazán kitartóan érdemes végezni. Persze egy alapszintű, ami éppen kell és elég kitartás mindig is volt, ami egy-egy vizsgaidőszakhoz kellett.

Aztán eljött a pillanat, évekkel ezelőtt, amikor egy jógamatracon találtam magam, pontosabban az akkori nappalim szőnyegén, hiszen egy számomra meghatározó lélek adott nekem egy Kundalini Kriyát (gyakorlatsort), amit 40 napig „kellett” végeznem, minden egyes napon (A kundalini jógában, ha elköteleződsz egy-egy mantra, meditáció vagy kriya mellett akkor azt 40-90-120 vagy akár még több napig végzed, minden nap). Egy nagyon rövid kis kriya volt, nem is az volt a lényege, hogy miért csinálom, hanem hogy kitartok-e. Képes vagyok-e 40 napig minden egyes napon leülni a szőnyegemre és Önmagamért tenni. Megcsináltam! De óriási kihívás volt! Pedig bölcsen csak egy rövid, alig 10 percet igénybe vevő gyakorlatot kaptam. Mi az a 10 perc……..

 

Végül teljesen magával ragadott a jóga, minden irányzata, bölcsessége, mozdulata, lélegzete. Még ma is néha van olyan pillanat, amikor nehéz ráállni a matracra, még néha ma is tud sok lenni az a 10 perc! Annyi minden van, ami elviszi a fókuszt, ami miatt ma mégsem választjuk Önmagunkat. A különbség, hogy ma már tudom mit ad az a 10 perc, 20 perc, 50 perc, 2,5 óra stb. Ha valami igazán stimulálja, növeli a kitartásunkat, az a jóga. A hatha jógában az ászanák precíz felvétele, megtartása, a légzésed figyelése, a vinyasa flowban a folyamatos áramlás, a légzés-mozgás szinkronban tartása, yin jógában a finom elengedés, benne lenni és nem mozdulni, és igen a legjobb edző (számomra) a kundalini jóga, ahol először és igazán mélyen megtapasztaltam a kitartást. A nagybetűs Kitartást! Elengedhetetlen a mai világban, sőt az egyik legfontosabb dolog kitartani! A kitartás az, ami megtart! Nem tudok nagyobb ajándékot elképzelni az életben, mint amikor Önmagunkat választjuk és amellett kitartunk!

Ha szeretnéd megtapasztalni, hogy Te, hogy állsz a kitartásoddal, mit is jelent Neked, szeretettel ajánlom a jógát, válaszd bármelyik irányzatát is, jól választottál!

„Ha itt az ideje, cselekedj, és a nyomás megszűnik!”
Vízöntő Szutra