Több éves Önmegfigyelésem által kénytelen kelletlen el kellett fogadjam a tényt, az örök igazságot, hogy sorsunk, utunk alakítói, kerékkötői mi magunk vagyunk. Ezzel persze nem találtam fel a spanyolviaszt és vélhetőleg az ember legalább egyszer az életében szembesül ezzel az egyszerű igazsággal. Jobb esetben elég hamar és tudatosan elkezdi alakítani. Megérzi, megérti a saját erejét, teremtő képességét, gondolatainak súlyát.
Van, aki már ebbe a szellemiségbe születik bele és éli, érti a saját sorsát. De úgy tapasztalom, hogy a legtöbben járva az utat, kitérőkkel, letérőkkel kikövezve jutnak el ehhez az igazsághoz. Én, személy szerint az első ilyen jellegű sejtésemet a jógának köszönhetem, pontosabban a kundaliní jógának és a tanításainak. Nincs még egy ennyire effektív, azonnal önmagaddal szembesítő „műfaj” (legalább is számomra). Azt, hogy mi vagyunk a sorsunk alakítói nem elég csak tudni, hiszen nap, mint nap annyi minden térít el vagy akár le az útról. Minden percben tudatában kell lennünk. Ez persze rengeteg, kitartó gyakorlás eredménye. És talán pont itt van ennek legnagyobb kihívása, a kitartás. Mindent készen kapunk, és ha valami nem olyan szép, vagy jó, vagy illatos, vagy nem az és olyan, amit vártunk, azt ki lehet dobni, le lehet cserélni. Mert a jóga általi tapasztalások, felismerések bizony nem mindig szépek és illatosak.
Hiszen pont a gyengeségeinkre, sötétségeinkre világít rá, mint a reflektor fénye, mindent bevilágít, legfőképp azt, amit nem szeretnénk látni. A nagyvadat az út kellős közepén. Persze lehet éveken át úgy is jógát gyakorolni, hogy csak a fizikai részre fektetjük a hangsúlyt és ott is kikerülve/elkerülve a kihívás vagy szembesülés lehetőségét is. Ez mindenkinek a maga választása. De ha egyszer beleengedted magad, úgy igazán, akkor buzdítalak, hogy légy kitartó és tudatosan kezdj el dolgozni a megvilágított sötéttel. Megéri!
Az én sötétségem, a nagyvad a türelem (vagyis annak a hiánya). Persze ezt mindig is tudtam magamról, hogy türelmetlen vagyok, de ezen túl soha sem foglalkoztam ezzel a tulajdonsággal, vagy felvett, hozott, tanult dologgal. Pedig szép lassan és kitartóan beszőtte a mindennapjaim és az élet minden területét. Kénytelen kelletlen, újra és újra előjött és egyre inkább hátráltató tényezővé vált, kezdett lassan rá kúszni a jógamatracomra is. Emlékszem az egyik jógatanári képzésem egyik feladata volt, egy 40 napos otthoni gyakorlás a Tolerancia Kriya (Kundaliní jóga gyakorlás). Úgy rohantam át a gyakorláson nap, mint nap, mintha meg sem történt volna. A Tanáromnak írt beszámolóimban is rendre azt írtam, hogy nincs különösebb élményem és kapcsolódásom ehhez a kriyához. Persze akkor még éppen menekülőben voltam magam elől. Pontosan arra a területre kellett volna ránéznem, amire a legkevésbé akartam. Meg kell, hogy érjen a helyzet arra, hogy képesek legyünk végig menni az úton. Van, akinek kicsit előbb, van, akinek kicsit később, vagy egy következő életben. Nekem most jött el, hogy végre megdolgozzam türelmetlenségemet. Újabb 40 nap a kriyával, de ha kell 90 nap. Lassan haladva, türelemmel! A többi pedig jön magától.
