Megosztanék egy személyes tapasztalást az önismereti munka fontosságáról, mélységéről vagy éppen arról, hogy lehet ezt is szépen elmismásolni.
Július hónap a megszabadulás energetikáját hordozza magában. Benne van a tűz energiája, ami eléget, megszabadít, felszabadít, de ha túl sok, akkor el is tud emészteni, ha túl kevés, akkor pedig nem képes lángra lobbanni, transzformálni.
Lassan-lassan egy hosszabb önismereti munka végére érek, egy szakasz lezárásához. Persze önismeretből sosem elég és annak sosem lesz vége, főként, ha ráéreztünk annak transzformáló, felforgató és újrarendező „ízére”. Nem volt könnyű, most sem az.
Mindig megdöbbenek, milyen észrevétlenül pakoljuk magunkra gyermekkortól kezdve a terheket, nehézségeket, és cipeljük a traumákkal, fájdalmakkal teli hátizsákjainkat. Nem kellenek nagy tragédiák sem pedig súlyos traumák, hogy fiatal felnőttkorunkra a hátizsákjaink ólomként húzzák lefelé az éppen emelkedni, kibontakozni vágyó lelkünket. Elég hozzá a szülőktől, nagyszülőktől, dédszülőktől hozott, tanult minták, fájdalmak belepakolása a hátizsákba. Hibáztatni senkit nem kell, én sem vagyok hibás, hogy átvettem és a szüleim sem hibásak, hogy átadták a csomag nagy részét. Ők is kapták, hordozzák, de ha akarják és készen állnak, akkor lerakhatják és elkezdhetik kipakolni a benne lévő, nehéz érzelmekkel, elfojtásokkal, hozott, szerzett, talált, felvett, megélt és meg nem élt csomagocskákat.
Ezeket a csomagokat kezdtem kipakolgatni az elmúlt időszakban, kibontogatni, nézegetni, ismerkedni velük. Eleinte az elkerülés művészi példáját követtem. Mindenre készen álltam csak önmagammal szembenézni nem. De egy valamire elszánt voltam arra, hogy most nincs menekülés, nincs mellébeszélés és nincs kibúvó, nem szabotálhatom tovább Önmagamat. De ehhez előbb fel kellett ismernem azt, hogy elkerülök. Meg kellett, hogy fussam a szokásos köreimet, hogy aztán rájöjjek az önmagába harapó kutya én vagyok. És nekem még viszonylag könnyű dolgom volt, hiszen a jóga által már bele-beleláttam, megízlelhettem milyen az, amikor önmagunk előtt állunk csupaszon.
Ma már könnyebb, annyival biztosan, hogy a megélések tudatosak. Hogy azonnal bekapcsol helyzetekben az önmegfigyelés. Hogy a régi, berögzült mintákat felismerem, hogy veszek egy levegőt mielőtt kibuggyan belőlem a mondanivaló. Hogy megállok és figyelek. Figyelem magam, mert ha mindig másra figyelek, ha elviszi a fókuszt önmagamról minden és mindenki más, akkor mégis, hogy ismerhetném meg Önmagam, hogy láthatnék rá a saját reakcióimra, hogy tapasztalhatnám meg mikor, mitől fagyok le, mikor és mitől önt el a félelem a szomorúság a kétségbeesés stb. Hol vannak a határaim, mikor jelez a belső hang ha valaki ezeket a határokat nem tartja tiszteletben és én hogy vagyok képes tartani azokat.
Egy szakasz lezárásához értem. Az érzelmi hullámvasútról leszállva, amikor már megérkezett a csend, a nagy amplitúdók lecsillapodtak, képes voltam elengedni, lélegezni, akkor érkezett meg a fülgyulladás. Beszédesen, jelezve. Pontosan tudom, hogy mikor történt, pontosan tudom, hogy miért történt. A testünk csodálatos módon leköveti a bennünk végbemenő érzelmi hullámzásokat, nehézségeket, elakadásokat. Olyan intelligens kis szerkezet, amihez nincs fogható. Minden sejtem és porcikám tökéletesen érti, érzi, tudja, hogy a betegség, baleset sosem kívülről érkezik hozzánk. Ok és okozat. Ebben a témában nekem nagy segítség Ruediger Dahlke – Betegség, mint szimbólum c. könyve. Természetesen fellapoztam a fülem miatt és láss csodát, mit találtam………
Ha még nem ismered a könyvet, szeretettel ajánlom. Ha még sosem jártál az önismeret valamilyen ösvényén szeretettel ajánlom, ha még sosem jógáztál vagy ismerkedtél a testeddel, elméddel valamilyen formában szeretettel ajánlom.
Sosem késő elkezdeni egyiket sem. De szinte kötelező! Minél több csomagocskával ismerkedünk meg, minél inkább megismerjük Önmagunkat sallangoktól mentesen, annál jobban képesek leszünk elfogadni, szeretni Önmagunkat és másokat is. Az életünk megélése a maga teljességében az nem egy adottság, nem adják ingyen és nem is lehet megúszni a munkás részét, sem pedig a nehézségeit, sem pedig a fájdalmait, DE mindennél jobban megéri.
Renáta Rábóczki
RenzenYoga
