És nem, a fene egye meg, ez kicsit sem könnyű…..
Annyi mindenben változtatta meg az életemet a jóga, étkezés, beszéd, mozdulatok, kapcsolatok, hozzáállás, és ezek mind csak a külsőségek.Mindezek mellett, ami nekem a legfontosabb hozadéka, hogy egy olyan mély önismereti útra terelt, amely már önmagában is óriási transzformációkat generált.
De ez nem könnyű út (legalább is nekem nem az).
Lehet élni önismeret nélkül, bár (szerintem) ahhoz, hogy egy minőségi, önmagunk által teremtett életet élhessünk, ahhoz kikerülhetetlen. Mondhatni megúszhatatlan.Amikor rálépünk az önmagunkkal kikövezett, rögös útra, az nagy valószínűséggel nem azt jelenti, hogy a könnyebbik utat választjuk, de sokkal valószínűbb, hogy a hosszú távon a kifizetődőt.
Már egy ideje figyelem magam, nem a nagy dolgokban, hanem a hétköznapokban, a rutinban, azokban a cselekedetekben, amelyek az életem pici, apró szerves részei.
Figyelem a mintákat, amik mentén működöm. Figyelem a sokszor ösztönös, zsigeri reakcióimat, és bizony sokszor van, hogy kicsit sem tetszik, amit felfedezni vélek.
Néha felsejlik a hozott, a sejtszinten rögzült az, ami (talán nem is az én fájdalmam, traumám) nem visz előre, érzem, ahogy feszít, hátráltat és csak forgatja a mókus kerekét, ugyanabban a mintában újra és újra. „Generációk dobozok a dobozban, történetek a történeteken belül.”) Örökölt Sors
Megjelenik egy érzés, felsejlik a hozott, a vélt a valós. Ha jól figyelek, ha van rá fülem és szemem (és néha segítségem) akkor meg tud mutatkozni az értelem szintjén is, fel tud törni a tudattalanból, meg tud érkezni a tudatos régiókba. Nem véletlenül mondom (leginkább a yin és a kundaliní órákon) hogy csak azzal tudunk dolgozni, ami a fényben van. Amit még a homály a sötétség borít, azzal nehéz mit kezdenünk.
Valami nagyon hasonló folyamaton mentem keresztül az elmúlt egy évben, most is. Kicsit sem volt könnyű (most sem az). És sokszor találtam magamban sem nem szép sem nem habkönnyű érzéseket és gondolatokat.
Szembe találtam magam a legkevésbé szimpatikus Önmagammal, tagadni kár volt, ez is én vagyok, magamból születtem. De akkor most mit is kezdjünk egymással.
Ráadásul a jóga útját járva, sokszor idilli képként jelenik meg bennünk (vagy legalább is bennem) a magasztos, a bölcs a kedves a nagyvonalú a szép lelkű, a fennkölt életű vágyképe, miközben a másik oldalon, vagy ugyanazon ott a gyarló, a mogorva, a puffogó, az elégedetlen, a lusta, mindaz, ami nagyon is emberi.
Ránézni önmagunkra csupaszon még véletlenül sem könnyű (legalább is nekem nem volt az). Elfogadni, hogy az érzéseink olyanok amilyenek, megélni, hogy olyanok vagyunk néha vagy sokszor amilyenek, miközben már nem itt tartanánk. És aztán megérteni, hogy pont ott vagyunk, tartunk, élünk, amit mi magunk kreáltunk. És innen tetszik vagy sem, de csak mi tudjuk létrehozni a változást, vagyis a lehetőséget a fejlődésre. Aztán innen vagy megfejlődjük vagy nem.
Bizony sokszor hosszú vajúdási folyamat, mire megszületik bennem a változás, fejlődés, valami más minőség. Most is születőben….nem egy új projekt, nem valami hatalmasság, csak Én…..csupaszon, mert valami változik, érzem, néha talán már értem is.
És nem, a fene egye meg, ez kicsit sem könnyű…..
Mégsem járnék más utakon, és valahogy mindig oda jutok, ha már a Jóisten így összehozott minket (engem és a jógát), akkor annak csak volt valami igenis magasztos és fennkölt célja!
